Sziasztok! :) Itt van a friss rész. Remélem tetszeni fog majd. Köszönöm az eddigi kommenteket nagyon sokat jelentenek!<3 Imádlak titeket! Jó olvasást a részhez. 6 komi után hozom a következőt! :) Puszi: Jenny♥
-Mi lenne, ha elmennénk és körbe vezetnélek a városban?-húzódtam el tőle egy kicsit.
-Jó ötlet.-mosolygott, nyomott egy puszit az arcomra aztán feltápászkodtunk és lesétáltunk a nappaliba.
-Hova-hova gyerekek?-kérdezte mosolyogva Zayn. Láttam rajta, hogy ez nem az az igazi Zaynes mosolya, csak egy magára festett álarc. Tudtam, hogy ezt is csak azért öltötte magára, hogy ne aggódjunk miatta. De már ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam mikor őszinte a mosolya, mikor nem.
-Sétálni megyünk.-válaszolt Harry mosolyogva és átkarolta a derekam.
-Nincs kedved velünk jönni?-kérdeztem meg kedvesen, mert nem akartam egyedül hagyni ilyen pocsék állapotban.
-Nem köszi. Elvagyok itthon egyedül is.-utasította vissza kedvesen az ajánlatomat, majd felbaktatott a szobájába.
-Harry, nem maradhatnánk inkább mégis itthon?-fordultam barátom felé, amint eltűnt Zayn a lépcsőn.
-Mért? Rosszul érzed magad?-kérdezte aggódva és jobb kezét a homlokomhoz érintette, hogy megnézze nincs e lázam.
-Nem dehogy! Nincs semmi bajom.-vettem le a kezét a homlokomról.-Csak bánt, hogy Zayn ennyire maga alatt van és nem szeretném egyedül hagyni.-néztem rá kis kutyus szemekkel.
-Annyira szeretem benned, hogy így törődsz mindenkivel.-mosolyodott el és megcsókolt. Miután elváltunk egymástól homlokát az enyémnek döntötte és úgy nézett a szemembe.-A városnézés ráér máskor is.-mondta.
-Köszönöm.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Na és mi a terved ahhoz hogyan kerítsük kicsit jobb kedve Zaynt?-kérdezte.
-Először is kell egy kis boldogság hormon. Van itthon csoki?-néztem Harryre.
-Nem hiszem. Niall az összeset felfalta.-válaszolta. Elhúztam a számat és gondolkodni kezdtem mivel dobhatnánk még fel Zaynt.-De tudod mit? Elmegyek a boltba és hozod.-állt fel.
-Köszi!-néztem rá hálásan és dobtam felé a levegőben egy puszit, ő pedig úgy csinált mint aki elkapja és a szájához érintette a kezét majd elment. Én pedig elmosolyodtam. Bementem a konyhába és neki láttam elkészíteni Zayn kedvenc ételét. Hátha ezzel valamivel fényesebb kedvre tudjuk hozni. Főzés közben végig Harryn járt az eszem.
Még mindig hihetetlen számomra, hogy mennyire szeretem ezt a göndör hajú bolondot. Mintha csak most lett volna mikor kettesben felültünk a London Eye-ra és azt ott töltött beszélgetésünkre is tisztán emlékszem. Már akkor éreztem, hogy Harry fontos szerepet fog betölteni az életemben. Bár akkor még csak azt hittem, hogy nem lesz több mint egy egyszerű barát. De aztán jött a Holmes Chapel-i kirándulásunk. Akkor volt, hogy először megcsókolt. Az a csók volt az, ami minden megváltoztatott. Az érzéseim ekkor törtek felszínre Harryvel kapcsolatban. Viszont akkor még nem tudtam, hogy az amit érzek szín tiszta szerelem. Egyedül annyit tudtam, hogy nem tudok csak barátként viszonyulni hozzá. Miután ő megkért, hogy maradjunk csak barátok nagyon rosszul éreztem magam. Próbáltam elfelejteni őt David által. Mondanom sem kell, hogy így vissza gondolva mekkora baromság volt. Ezután jött amikor részegen bevallotta, hogy szeret.-az emlék hatására elmosolyodtam.-Másnap viszont semmire sem emlékezett, ami azért eléggé kiborító volt. De hatalmas szerencsémre később eszébe jutott minden és bevallotta mi is az amit valóban érez. Elmondta, hogy amit részegen mondott az az igazság. Ekkor volt a második csókunk. A titkos kapcsolatunk sem tartott sokáig. Mert én mindent elcsesztem azzal, hogy hagytam Davidnek, hogy utoljára megcsókoljon pedig akkor már végül is Harryvel jártunk. Persze Harry felkapta a vizet és hetekig nem szólt hozzám. Azt hiszem ez volt életem legborzalmasabb időszaka. Nem is szeretném még egyszer azt érezni mint akkor. Valami elképzelhetetlen fájdalom az, amikor az akit szeretsz utál és keresztül néz rajtad. Életem majdnem legboldogabb pillanat az volt mikor ismét kibékültünk Harryvel. Szerencsére ez volt eddig az egyetlen veszekedésünk és csak remélni tudom, hogy ez így is marad. Nem is tudom mit csinálnék ha mi is úgy járnánk mint Zayn-ék. Szegény srácot annyira sajnálom. Tiszta szívből szereti Perrie-t, mert látszik rajta, hogy mennyire boldog mikor együtt vannak mintha a felhők felett járna olyankor. Ahogy elnéztem Perrie sincs ezzel másképp. Ami közéjük áll az egyedül az átkozott féltékenység. Részben megértem Perrie-t, hogy féltékeny hiszen a barátja egy nagyon jó pasi, ráadásul híres és millió rajongója van. De még ha a rajongókra lenne féltékeny akkor meg is érteném, de az hogy a féltékenységének én vagyok az oka. Pont én! Én aki soha nem is volt az a fiúk álma lány. Perrie-nek a közelébe sem érek. Ő olyan szép és tehetséges. Nem is értem, hogy gondolhatja egyáltalán, hogy Zayn majd pont velem csalja meg! Ráadásul Zaynből én ki sem tudnám nézni, hogy megcsalja a barátnőjét. Szerintem akinek ilyen miatt kellene aggódnia az én vagyok. Már nem amiatt, hogy Harry megcsal, hanem, hogy elhagy egy sokkal szebb lányért. Mivel híres, helyes énekes bárkit megkaphat akit csak szeretne. Ezért is nagyon szerencsésnek érezem magam, hogy a barátnőjének tudhatom magam és remélem ez még jó sokáig így is marad!
-Mi ez a jó illat?-hallottam meg Zayn hangját az ajtóból. Megfordultam és láttam ahogy a falnak támaszkodva áll.-Csak nem csirke illatát érzem?-szippantott bele a levegőbe.
-De igen!-válaszoltam mosolyogva.-Mindjárt kész lesz.
-Imádlak Dany.-ölelt meg, majd felpattant az a bárpultra és onnan figyelte mit csinálok.
-Mi lenne ha inkább segítenél és nem csak néznéd hogy mit csinálok?-fordultam felé a kezemet pedig a csípőmre tettem.
-Isten ments! Híres énekes vagyok nem valami szakács!-tette maga elé a kezét. Halál komolyan néztem rá, mire kitört belőle a röhögés.-Csak vicceltem. Persze, hogy segítek.-szállt le a pultról.-Na miben segítsek?-kérdezte mosolyogva. Jó volt végre őszintén boldognak látni. Még ha nem is tart majd sokáig. Lényeg az, hogy most legalább egy kis időre is de elfelejtette a bánatát.
-Teríts meg lécci. Szerintem elég lesz három főre, mivel a többiek nem tudom mikor érnek haza.
-Rendben. Jut eszembe Harry hová lett?-kérdezte miközben az egyik szekrényből elővett három tányért.
-Elküldtem a boltba csokiért.-válaszoltam neki, majd kivettem a sütőből a csirkét. Az illata valami isteni volt, szóval csak nem csinálhattam olyan rosszul.
-Dany ez valami istenien néz ki.-nyalta meg a száját. Elmosolyodtam rajta.-Sajnálom de én nem tudom megvárni Harryt.-mondta aztán szedett magának az ételből és megkóstolta.
-Hmm..-ez valami isteni nézett rám csillogó szemekkel. Hatalmas mosolyra húztam a szám. Annyira jó volt látni, hogy megint olyan mint a régi Zayn. Ekkor valaki csengetett. Zayn épp készült felállni.
-Hagyd csak majd én!-nyomtam vissza a székre, aztán kinyitottam az ajtót.
-Szia!-köszöntem kissé félénken Perrie-nek. Kicsit meglephette, hogy én nyitottam ajtót, mert pár percig csak állt egy helyben és meg sem szólalt.
-Zayn itthon van?-kérdezte meg halkan és levette a napszemüvegét. Látszott rajta, hogy őt is hasonlóan megviselte a szakítás, mint Zaynt. Szemei vörösek voltak és felduzzadtak a sok sírástól.
-Igen. Gyere be!-álltam kicsit odébb, hogy utat engedjek neki. Kicsit tétovázott, de aztán elsétált mellettem. Becsuktam mögötte az ajtót.-A konyhában van!-néztem Perrie-re. Ő bólintott majd besétált a helyiségbe. Nem akartam zavarni így én inkább leültem a nappaliban és a telefonomon felléptem twitterre. Azt hiszem ez már ragadós a fiúk is állandóan ezt csinálják és már én is kezdek rászokni.
/Zayn szemszöge/
Dany elment ajtót nyitni én pedig továbbra is csendben falatoztam abból a fantasztikus csirkéből, amit ő készített nekem. Hallottam mögöttem a lépteket, de nem fordultam meg.
-Ki volt az?-kérdeztem. Válasz nem érkezett ezért megfordultam. Nem az a személy állt az ajtóban akire számítottam. Perrie volt az.
-Perrie? Te meg mit csinálsz itt?-álltam fel és kérdőn tekintettem barátnőmre.. vagyis a volt barátnőmre, aki lehajtott fejjel állt. Próbáltam fel venni vele a szemkontaktust, de a napszemüvege miatt, amivel eltakarta a gyönyörű kék szemeit nem sikerült.
-Levennéd kérlek a napszemüveged? Zavar, hogy nem tudok a szemedbe nézni.-kértem meg. Nehezen de teljesítette a kérésemet. De a fejét továbbra sem volt hajlandó felemelni. Ezért közelebb léptem hozzá és gyengéden az álla alá nyúltam, hogy végre láthassam azt a gyönyörű kék szempárt amibe első látásra sikerült beleszeretnem. Kisírt szemeiből most eltűnt a szokásos csillogás, helyét a szomorúság vette át. A szívem szakad meg érte. De nem tudtam mit csinálni. Ha nem tud bízni bennem akkor így nincs értelme a kapcsolatunknak.
-Csak a cuccaimért jöttem.-mondta halkan és elhúzódott tőlem.
-Értem.-hajtottam le a fejem.-Hová akarsz menni?-kérdeztem rá.
-Visszamegyek Londonba.-kaptam ismételten rövid választ. Nem szóltam semmit csak bólintottam. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék még neki. Ő sem szándékozott tovább folytatni ezt a beszélgetést, csak hátat fordított nekem és felment a szobába. Gondolom, hogy összepakoljon. Teljesen letörten huppantam vissza a székre. De már nem volt étvágyam. A kezeimmel megtámaszkodtam az asztalan a fejemet pedig tenyerembe hajtottam.
-Hé Zayn minden rendben?-hallottam meg Dany kétségbeesett hangját.
-Nem. Semmi sincs rendben, Perrie visszamegy Londonba.
-De, nem mehet el! Szeretitek egymást nem szakíthattok!-hadonászott a kezével a levegőben.-Mert szereted őt, ugye?-kérdezte.
-Ez meg milyen kérdés? Persze hogy szeretem!-néztem a szemébe tehetetlenül.
-Akkor ne hagyd elmenni.-fogta meg a vállam.
-Teljesen igazad van!-álltam fel.-Elég volt az önsajnálatból.-mondtam határozottan majd felszaladtam a Perrie-vel közös szobánkba. Az ajtó előtt viszont egy pillanatra megálltam majd lassan benyitottam a szobába. Perrie az ágyon lévő rózsaszín bőröndjébe pakolászta be a ruháit, közben halkan sírdogált. Az érkezésemre viszont felkapta a fejét.
-Zayn, te meg mért jöttél fel?-kérdezte és a pulcsija ujjával letörölte a könnyeit. Nem válaszoltam neki semmit csak odasétáltam hozzá és szorosan öleltem magamhoz. Az elején meglepődött, de aztán viszonozta az ölelésem.
-Sajnálom! Kérlek ne menj el!-súgtam a fülébe bűnbánóan.
-Nekem kell bocsánatot kérnem, nem neked. Nem szabadott volna ilyen idiótán viselkednem veled. Teljesen elvakított a féltékenység. Annyira hülye vagyok!-kezdett el zokogni.
-Shh..nyugodj meg!-simogattam szép szőke haját nyugtatásképpen.-És egyáltalán nem vagy hülye.-fogtam kezeim közé a sírástól kipirult arcát. Halványan mosolyogva néztem a szemeibe.
-Most biztos szörnyen nézek ki.-mondta szipogva, amin fel kellett hogy nevessek és végre ő is elmosolyodott még ha csak egy picit is.
-Dehogy is! Gyönyörű vagy mint mindig! Soha nem akarlak elveszíteni, szeretlek Perrie.-váltottam ismét komolyra.
-Én is nagyon szeretlek téged Zayn.-válaszolta. Nem is kellett nekem ennél több azonnal ajkaira tapasztottam az enyémeket. Olyan volt ez a csók, mintha már ezer éve nem is csókolóztunk volna. Pedig maximum fél napot töltöttünk külön, nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt.
Hogy tetszett? Kérlek benneteket komizzatok! :) Köszönöm, puszi: Jenny.<33
