-Biztos, hogy ne segítsek?-kérdeztem meg anyát már vagy ezredszerre. Szegényt már teljesen az őrületbe kergettem, de nem tehetek róla ideges voltam a mai ebéd miatt.
-Dany már megmondtam többször is hogy nem kell.-nézett rám komolyan, de a szája sarkában egy apró mosoly bujkált.-Ennyire izgulsz?-kérdezte, de továbbra is az ebéd készítésével foglalatoskodott.
-Igen!-válaszoltam és lehuppantam az egyik székre.
-De mégis mi miatt?-vonta fel szemöldökét és kíváncsiság tisztán kihallatszott a hangjából.
-Ezt most komolyan kérded?! Mond neked az a szó valamit hogy: apa?-kérdeztem nyugtalanul közben végig a kezeimet tördeltem. Anya csak felkuncogott.-Örülök, hogy legalább te viccesnek tartod a helyzetet. De az én szemszögemből nagyon nem az!-csaptam az asztalra. Kicsit sem vagyok ideges!? Pff..nem!
-Jaj kislányom ne aggodalmaskodj már ennyit. Minden rendben lesz.-simogatta meg a vállam nyugtatólag.
-Biztos?-kérdeztem kislányos vékony hangon. Ezen anya megint csak jót vidult. De meg is nyugtatott, hogy ne féljek minden rendben lesz.
-Na mi ez a nagy traccs parti?-rontott be a helyiségbe Jared fél pucéran csupán egy melegítő nadrág volt rajta. Egyáltalán nem zavartatta magát. Felkapott egy almát a pultról majd egy nagyot harapott belőle.
-Épp azt beszéltem Danynek hogy semmi oka az aggodalomra.-magyarázott anya.
-Mért mi a gond húgi?-kérdezte velem szemben állt háttal a pultnak dőlve.
-Ma lesz a közös ebéd és félek apa viselkedésétől.-néztem rá riadt szemekkel. Nem is értem mi van velem. Nem szoktam ilyen lenni.
-Ó csak ez a baj?!-nézett rám Jared.-Én meg már azt hittem hogy valami komolyabb gond van. Emiatt ne parázz minden rendben lesz. Különben mikor is jönnek?-kérdezett rá.
-1-re mért?-kérdezte anya.
-Mert fél egy múlt.-nézett rám halál nyugodtan én viszont még idegesebb lettem már mintha az lehetséges.
-Jézusom és ezt csak így mondod?-méltatlankodtam, majd a szobámba sprinteltem. Kikaptam a szekrényemből egy farmer póló összeállítást. Felöltöztem, megmosakodtam a hajamat egy egyszerű lófarokba fogtam. Már az utolsó simításokat végeztem, amikor anya felkiáltott, hogy megérkeztek. Lassan lesétáltam a lépcsőn mély levegőt vettem. Ezzel is próbáltam legyűrni az idegességet ami teljesen magába kerített. Csak legyünk már túl rajta-gondoltam majd köszöntem a vendégeinknek.
-Nagyon csinos vagy.-ölelt át Harry. A szülőkre való tekintettel nem csókoltuk meg egymást, azzal lehet, hogy csak rontottunk volna a helyzeten.
-Nagyon szép házatok van-jegyezte meg Louis miközben körbe nézett az előtérben.
-Köszönjük.-mosolygott rá anya kedvesen.-Na de ne álljunk itt. Gyertek üljetek le amúgy is készen van már az ebéd.-invitálta be őket az ebédlőbe. Teljesítettük a kérését és bementünk. Harryvel egymás mellé ültünk le.
Az elején kissé kínos volt a csend ami ránk telepedett. Én legalábbis annak éreztem. Most a fiúk sem kezdték el a baromságaikat, ami furcsa volt tőlük, de tekintve a helyzetet azért örültem is neki.
-Szóval..meddig maradtok még a városban?-törte meg a csendet anya.
-Csak néhány napig.-válaszolta Liam.-Utána nekünk és a lányoknak is folytatnunk kell a munkát.
-Tényleg Eleanor, hogy megy a modellkedés?-folytatta kérdezősködést anya kedvesen.
-Nagyon jól, köszi.-mosolygott.
-Harry beszélhetnénk négyszemközt?-szólalt meg hosszas hallgatás után apa.
-Öm..persze.-válaszolt Harry kicsit bizonytalanul. Biztatásképpen megszorítottam a kezét, ugyanis asztal alatt végig el sem engedtük egymást. Lövelltem felé még egy nyugtató pillantást. Majd ketten elvonultak.
-Szerintetek élve tér vissza hozzánk Harry?-kérdezte halkan Niall miután anya kiment a konyhába, Eleanor és Danielle is kimentek neki segíteni.
-Remélem igen, mert az én Harrym nélkül nem lenne ugyanaz a banda.-kezdte a baromságait Louis.-Arról nem is beszélve, hogy mit mondanánk a rajongóknak.
-Fiúk ezzel most nem segítetek!-néztem rájuk.
-Igen hagyjátok abba Dany így is ki van.-állította le őket Liam. Hálás pillantást vettetem rá, majd feltettem a kérdést amin végig agyaltam.
-Mi van ha apa telebeszéli a fejét baromságokkal és emiatt szakít velem?-kérdeztem ijedten.
-Jaj húgi nyugi. Bízz egy kicsit apában. Megígérte, hogy nem áll közétek, így igaz?-mondta Jared.
-Igen.-válaszoltam bizonytalanul. Az egy dolog, hogy megígérte és megint egy másik hogy be is tartja e.
-Nyugodj meg! Bármit is beszélnek odabent. Harry nem olyan ijedős, hogy emiatt elhagyjon. Sőt ő sohasem hagyna el téged.-simította a kezét az enyémre Zayn. Rámosolyogtam jól esett a biztatása. Viszont Periienek már kevésbé. Egyszerűen csak felpattant és kiviharzott az ebédlőből. Értetlenül néztek utána a srácok. Elhúztam a kezem és bocsánatkérően néztem Zaynre, aki nagy sóhajok közepette állt fel és ment a barátnője után.
-Perrie mi bajod már megint?-hallottuk meg Zayn hangját a nappaliból.
-Ezt most komolyan megmered kérdezni?-kérdezte felháborodva Perrie.
-Igen. Tudod kezd már elegem lenni belőled. Az elmúlt néhány hétben mást sem csinálsz mint féltékenykedsz pedig az ég világon semmi okod rá!
-Nincs? Akkor mi volt az az előbb, hm?-célzott Perrie az előbbi kézfogásunkra.
-Egy egyszerű baráti kézfogás.-válaszolta idegesen Zayn. Majd egy kis csend következett. Mi is feszülten hallgattuk, hogy mi fog kisülni majd ebből. Végül Zayn volt az aki megtörte a csendet. Jóval higgadtabban beszélt mint az előbb.-Tudod mit, ha ennyire nem bízol meg bennem, akkor nincs miről beszélni. Szeretlek Perrie, de ez így nem megy nekem.
-Szakítani akarsz?-kérdezett vissza Perrie halkan.
-Igen.-adta a végszót Zayn, majd visszasétált hozzánk és lehajtott fejjel leült az eddigi helyére.
-Mindent hallottatok, igaz?-kérdezte, de gondolom nyilvánvaló volt neki a hallgatásunkból.
-Igen. Sajnáljuk haver!-veregette meg a vállát Liam.
-Mi ez a bús komorság?-tértek vissza hozzánk Eleanorék, mivel ők a konyhában voltak így nem hallhattak a történtekből semmit sem.
-Mrs. Parks köszönöm a meghívást, de nekem most mennem kell.-lépett be Perrie. Láttam, hogy nem sok tartja vissza a sírástól.
-Perrie mi a baj? Történt valami?-kérdezte aggódva Danielle. Ezek szerint nem csak nekem tűntek fel a könnybe lábadt szemei, amiket bármennyire próbált elrejteni nem sikerült neki.
-Nem szeretnék róla beszélni. Örültem a találkozásnak.-nézett anyára majd elment. Itt volt az a pont, hogy már nem bírtam tovább és a szobámba rohantam. Még elcsíptem anya hangját ahogy aggódva kérdezi a többieket, hogy mi a bajom. De nem érdekelt. A szobámba érve becsuktam az ajtóm és az ágyamba dőltem. Fejemet a párnába fúrtam és csak remélni tudtam, hogy senki nem jön utánam. Egyedül akartam lenni és kiadni magamból mindent. Egyszerűen utáltam magam amiatt, hogy Zayn és Perrie miattam szakítottak. Mert kétségen kívül az én hibám. Szörnyű a tudat, hogy még most is boldogan együtt lehetnének ha én nem vagyok.
Nem tudom meddig sírhattam, de egy idő után az ajtó halk nyitódását hallottam.
-Bárki vagy menny el!-kértem de fel sem emeltem a fejem.
-Még én is?
-Harry?-ültem fel, könnyes szemeimet rá emeltem.
-Hé mi a baj?-kérdezte, zöld szemeiben az aggódás tisztán kivehető volt. Leült mellém és egyik kezét az arcomra simította.
-Perrie és Zayn miattam szakítottak.-szipogtam.
-De hát miért?-kérdezte. Elmeséltem neki, hogy mi volt míg ő apámmal beszélgetett.
-..és most mindketten miattam boldogtalanok.-fejeztem be, könnyeim megállíthatatlanul potyogtak.
-Shh. Nyugodj meg ez egyáltalán nem a te hibád. Perrie reagálta túl a helyzetet. Ne aggódj néhány nap múlva mindketten lenyugszanak és kibékülnek. Mert nem tudnak egymás nélkül élni úgy ahogy mi sem.-mondta őszintén. Végig a szemembe nézett, kezeivel pedig az arcomat fogta. Hüvelykujjával letörölte a könnyeimet, majd megcsókolt. Gyengéden csókolt, amitől a pillangóim felébredtek a gyomromban. Végül levegő hiánya miatt távolodtunk el egymástól.
-Szeretlek.-suttogtam, homlokomat az övének döntöttem.
-Én is téged Dany.-mosolyodott el. Szorosan bújtam hozzá, ő pedig a hajamat és a hátamat simogatta felváltva.-Nem is érdekel, hogy mit mondott az apád?-kérdezte néhány perccel később.
-De igen!-távolodtam el tőle, de éppen csak annyira hogy a szemébe tudjak nézni.-Ugye nem volt túl durva?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem. Az elején tényleg feszült volt egy kicsit a hangulat, de utána elmondta, hogy nincs velem semmi baja csak aggódik miattad, ami persze teljesen érthető mivel te vagy az egyetlen kicsi lánya.-ezen csak megforgattam a szemem, amin elmosolyodott.-Megkérdezte még azt is, hogy mennyire gondolom veled komolyan.
-És mit mondtál?-kérdeztem.
-Azt hogy a legeslegkomolyabban mivel mindennél jobban szeretlek.-hogy lehet valaki ilyen édes? Éreztem hogy teljesen el is pirultam az előbbi mondatán, ezért lehajtottam a fejem.-Ezután még elmondta, hogy hogyha megbántalak, akkor saját kezével végez velem.-válaszolt, amin felnevettem, ő is elmosolyodott.
-Valahogy számítottam erre.-mondtam mosolyogva.-De azért remélem nem ijesztett el tőlem.
-Azt nem tudna. Sohasem hagylak el!-biztosított és olyan édesen mosolygott közben, hogy újra kellett indítanom a szívemet. Azt hiszem egyszer még ez a mosoly lesz a végzetem. De legalább boldogan halok meg. Jesszus most komolyan ezen gondolkodok nem vagyok normális. Most pedig magamban beszélek. Szuper! A gondolkodásomat Harry zavarta meg azzal, hogy megcsókolt. Azt hiszem ezt soha sem fogom tudni megunni.
Na milyen? Komizzatok és a kövit ígérem előbb hozom. Puszi: Jenny♥
Na milyen? Komizzatok és a kövit ígérem előbb hozom. Puszi: Jenny♥
