Sziasztok! Meghoztam a második részt. Ez hosszabb lett mint az első. Remélem tetszeni fog. Ha kérhetem lécci írjatok komit. Nem kell hosszú regényeket írni. Én már annak is örülnék ha annyit írnátok, hogy "Tetszik" vagy valami. Hogy tudjam érdemes e írnom. De nem dumálok többet. Itt a rész. Jó olvasást. Puszi: Jenny xx.
-Na és akkor mára mi a terv?-kérdezte Danielle.
-Hát nekünk 11-kor lesz egy interjúnk, de utána szabadok vagyunk-mondta Harry.
-Jó akkor ma elmegyünk városnézésre és megmutatjuk Dany-nek Londont-lelkesedett El.
-Nem igaz te még soha nem voltál Londonban?-kerekedtek ki Lou szemei.
-Még nem. Eddig LA-ben laktam. És még soha nem voltam ilyen távol az otthonomtól-mondtam.-Ezért is nagyon vártam, hogy eljöhessek végre.-mosolyogtam.-Szóval nagyon köszi, hogy itt lehetek.
-Szívesen kicsi lány-ölelt át egy kézzel Zayn.
*Délután 2óra*
Már nagyjából két órája tart a városnézés. Voltunk a Buckingham-palotánál. Eszméletlenül szép hely. Rengeteget nevettünk itt ugyanis Lou elhatározta, hogy mindenképpen megnevetteti az őrt. Elkezdte a szokásos hülyeségeit mondani meg hülye fejeket vágott. Mi már szó szerint sírtunk a nevetéstől, de az őr nem is reagált semmit. Továbbra is csak állt ott komolyan. Egy fél órát biztos álltunk ott de Lou még mindig nem adta fel így a fiúk fogták meg és hozták el onnan.
A következő állomás Madame Tussauds panoptikuma volt. Hihetetlen, hogy ezek a viaszbábok mennyire élethűek. Szinte már félelmetes. Ugyanakkor csodálatos tehetségre vall, hogy valaki ezeket ilyen jól eltudta készíteni. Egy biztos nekem tuti, hogy nem menne. De nagyon élveztem és ahogy elnéztem a többiek is pedig ők már voltak itt. Megnéztük még a Big Ben-t is. Elmentünk kajálni is Niall kérésére persze a Nandos-ba. Miután végeztünk elmentünk a London Eye-hoz. Egyszerűen eszméletlen volt. Azt hiszem már is meg van a kedvenc helyem Londonban.
-Dany ne haragudj de én teljesen elfáradtam szóval ha nem gond én inkább hazamennék-mondta Dan.
-Nem baj menj csak.-mosolyogtam rá.-Ki megy még haza?-kérdeztem.
-Ha nem baj akkor én is inkább haza mennék kezdek éhes lenni-nézett rám bocsánatkérően Niall.
-De hiszen az előbb ettünk.-mondtam elképedve.-Nem telt el azóta fél óra.
-Tudom-mondta.-De akkor is éhes vagyok már.
-Okés akkor menj csak.-mondtam. Ezután még El és Lou is bejelentették, hogy ők is inkább elmennek ha nem baj mert vacsorázni mennek kettesben egy étterembe. Zayn azt mondta, hogy az egyik haverjával találkozik. Liam meg nem akarta egyedül hagyni barátnőjét így ő is haza ment vele. Mindenki egy öleléssel búcsúzott majd elment. Egyedül Harry maradt itt amin meg is lepődtem. Biztos csak meg sajnált és nem akart egyedül hagyni.- Hát te? Neked nincs valami programod? Vagy nem találkozol a barátnőddel?-kérdeztem. Rám mosolygott.
-Nincs barátnőm és semmi programom se. Szóval gyere üljünk fel.-fogta meg a kezem és húzott maga után. Beálltunk a sorba kb. negyed óra várakozás után végre ránk került a sor. Szerencsére Harry-t nem ismerte fel egy rajongó se. De azért, hogy biztosra menjünk megkérte az egyik itt dolgozó férfit, hogy a mi kabinunkba ne engedjen be senkit. A férfi bele is ment egy autogram ellenében mert mind kiderült a lány oda vissza van a one direction-ért.
-Ugye nincs tériszonyod?-kérdezte Harry amikor elindultunk.
-Ami azt illeti egy kicsit.-válaszoltam. És jobban kapaszkodtam a korlátba. Harry a jobb kezét rásimította az enyémre biztatásképpen. Ettől kicsit meg is nyugodtam és rámosolyogtam.-Ez a kilátás eszméletlen.-ámuldoztam ma már nem is tudom hányadszorra.
-Igen. Már egy csomószor voltam itt, de nem tudom megunni. Ez is az egyik dolog ami miatt imádom Londont.-mosolygott.-Játszunk olyat, hogy felteszünk egymásnak kérdéseket a másik meg válaszol, jó? Így legalább kicsit jobban megismerjük egymást-mondta.
-Kérdezz felelek-re gondolsz?-kérdeztem. Bólintott.-Rendben. Akkor kérdezz.-mosolyogtam.
-Jó. Van barátod?-kérdezte.
-Nincs. Nem bántad meg, hogy jelentkeztél az xfaktorba?
-Nem, hiszen így szereztem négy nagyon jó barátot. Szereted a bandánk?
-Igen. Nagyon. De aggódj nem vagyok olyan örült rajongó. És soha nem is voltam olyan. Igazából nem értem az olyan lányokat akik ha meg látnak benneteket elkezdenek sikítozni meg sírni. Komolyan szerintem ennek semmi értelme. Mert ha normálisan viselkednének akkor nektek is sokkal könnyebb lenne.És szerintem nagyon jó, hogy nem szálltatok el magatoktól mint sok hasonló sztár. Látszik rajtatok, hogy attól még hogy híresek vagytok próbáltok úgy viselkedni mint az átlag emberek. És ez szerintem nagyon jó.
-Köszi.Jól esik, hogy ezt mondod.-mosolygott.-Bár a többi rajongó is így gondolkodna mint te. Ne érts félre szeretem a rajongókat hiszen nekik köszönhetjük azt, hogy idáig sikerült eljutnunk. De néha már sok, hogy mindenhová követnek bennünket. Néha jó lenne nekünk is egy kis pihenés.
-Teljesen megértelek. Nem lehet könnyű.-húztam el a szám. Én biztos nem bírnám ha ki se tehetném a lábam anélkül, hogy a rajongót meg nem szállnának. Vagy hogy csinálnak valamit és másnap a sajtó már azon csámcsog. Emiatt én nagyon sajnálom őket. Jó a hírnévnek jó oldala is van. Mert így koncerteket tartanak szerte a világon. Sok helyre elmehetnek amiről egy magam fajta átlagos lány nem is álmodhatna. És több millió ember imádja őket amiatt amit csinálnak.
-Nem. De mi ezt már akkor is tudtuk, hogy nem lesz valami egyszerű amikor elvállaltuk. Viszont ha tehetném sem döntenék máshogy-mondta.-Hány barátod volt eddig?-kérdezte miután leszálltunk a London Eye-ról és elmentünk sétálni.
-Egy. Neked barátnőd?
-Öt. Voltál már szerelmes?
-Csak egyszer-válaszoltam halkan.
-Mi történt? Persze ha nem akarsz akkor nem kell róla beszélned. Hiszen még csak alig ismerjük egymást. Szóval teljesen megértem ha nem akarod ezt pont nekem elmondani-mondta el egy szuszra. Annyira aranyos volt. Elmosolyodtam rajta.
-Nyugi Harry. Azért levegőt is vegyél-nevettem fel mire ő is elnevette magát.-Vissza térve rá. Elmesélem ha szeretnéd.-bólintott.-Szóval még csak 14 voltam amikor belezúgtam egy 17 éves srácba. Aki nem mellesleg a kis kori legjobb barátom volt. Pontosabban az egyetlen barátom. Sokáig titkoltam előle az érzéseim, mert féltem, hogy esetleg emiatt elvesztem a barátságát. De egy nap úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz elárultam neki. És én hülye reménykedtem abban, hogy ő is hasonlóan érez irántam. Másnap a suliban mindenki rajtam röhögött. Hogy mit akarok én egy ilyen sráctól mint ő. Mert a suliban én egy senki voltam, Dylan pedig a foci csapat kapitánya. Próbáltam nem foglalkozni a többiekkel. Oda mentem szünetben Dylan-hez hogy beszéljek vele. Erre ő azt mondta, hogy nem akar hamis reményekkel éltetni. Meg ki nevetett és azt mondta nem is érti, hogyan hittem azt hogy majd ő pont egy olyan lánnyal jön össze mint én. Erre még rátett egy lapáttal amikor megjelent az iskola egyik ribanca - már bocsi a kifejezésért - és lekapta ott előttem. Ekkor én teljesen össze törtem. Többet nem beszéltem vele. Sőt egy hónapig teljesen magamba voltam fordulva. Anyáék már nagyon aggódtak miattam. Próbáltak belém lelket önteni kisebb-nagyobb sikerrel. Akkor lettem csak kicsit jobban amikor megismertem Eric-et. Ő volt az első és egyetlen fiú akivel eddig jártam. Tőle kaptam az első csókomat is 15 évesen. Nagyon kedves srác volt. Belé viszont nem voltam szerelmes. Most így vissza gondolva igazából csak azért jöttem vele össze mert általa akartam elfelejteni Dylan-t. Tudom szemét húzás volt, de akkor ez tűnt a legjobb ötletnek, mert ha vele voltam akkor legalább nem gondoltam Dylan-re. Az Eric-kel való kapcsolatom nem tartott sokáig csupán egy hónapig mert utána ők elköltöztek így szakítottunk.-fejeztem be a mesélést.
-Sajnálom-ennyit mondott majd biztatóan megölelt.
-Nem kell. Már túl tettem magam rajta-mosolyogtam és elhúzódtam tőle. Igaz amikor történt teljesen magamba voltam zuhanva viszont mára már nem foglalkozom vele. Örülök, hogy így történt mert legalább megismertem Dylan igazi valóját. Meg így találkoztam Eric-kel is. Nem voltam belé szerelmes. De ugyanakkor nagyon kedveltem nagyon jó barátom volt. Nagyon aranyos, kedves fiú volt és soha nem bántott meg. Amikor elköltöztek és szakítottunk akkor is kedvesen váltunk el egymástól. És sokáig tartottuk is a kapcsolatot telefonon és twitteren.-És te voltál már szerelmes?-tettem fel neki én is ugyanezt a kérdést.
-Még nem.-válaszolta.
-Komolyan mondod?-kérdeztem hitetlenül kikerekedett szemekkel mire felnevetett.
-Komolyan.-nevetett fel a reakciómon a végén már én is vele együtt nevettem.-Ne nevess ki! De per pillanat nem jut eszembe jobb kérdés. Szóval mi a kedvenc színed?-kérdezte miután sikerült abba hagynunk a nevetést.
-A lila. Ezért is imádom a nálatok levő szobámat annyira-mosolyogtam.-És neked melyik a kedvenced?
-A kék-válaszolta.-Van testvéred?
-Nincs. Viszont neked van egy nővéred öö...-mondtam.
-Gemma. Ahogy mondod-mosolygott. Ezen kívül még rengeteg mindent megbeszéltünk. Megtudtam, hogy szereti a macskákat, nagyon szereti az anyukáját és nagyon hiányzik neki amikor turnézni mennek. Elmondta még azt is, hogy amikor csak teheti haza látogat.
-Nagyon köszönök mindent Harry-mondtam halkan és rámosolyogtam aztán nyomtam egy puszit az arcára. Már a szobám ajtaja előtt állunk. Fél 12 múlt szóval a többiek már alszanak. Mi pedig az előbb értünk haza. Harry-vel az idő nagyon gyorsan elrepült. Rengeteget beszélgettünk.
-Nincs mit megköszönnöd. Én is nagyon élveztem ezt a mai napot. Örülök, hogy jobban megismerhettelek-mosolygott.-Jó éjszakát Dany-mondta és megölelt majd adott ő is egy puszit az arcomra és bement a szobájába ami nem mellesleg az enyém mellett van. Bementem a szobámba és a pizsimmel együtt bevonultam a saját fürdőmbe. Gyorsan lezuhanyoztam aztán le is feküdtem aludni. Boldogan aludtam el, mert úgy érzem máris sikerült szereznem egy új fantasztikus barátot. Harry-t...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése