2012. szeptember 9., vasárnap

29.Apa?

Sziasztok!^^
Kicsit késve de megjöttem. Sajnálom, hogy már régebb óta nem hoztam újat. De a suli alatt már nincs annyi időm írni. De igyekezni fogok, hogy minél gyakrabban tudjak majd részeket hozni. 
Viszont az sajnálattal tapasztaltam hogy az utóbbi időben megcsappant az olvasók vagy legalábbis a komizok száma..:/
Mindenesetre itt a rész. Remélem tetszeni fog.:))
Szerintem elég hosszúra sikeredett és eseményekben is gazdag.:)
Legalább két komi és jön a kövi!! :D
Jó olvasást!! :DD
Puszi: Jenny♥

Egy hét is eltelt már azóta hogy a szívatás történt. Mindenki úgy tudja hogy Harry volt. Pedig korántsem ez az igazság. És ettől még mindig bűntudatom van. Főleg hogy a héten emiatt többször is összevesztek annak ellenére hogy a múltkor megtárgyalták hogy Zayn nem haragszik rá (vagyis rám csak ő ezt nem tudja). Az én hibám engem kellett volna hibáztatnia Zaynnek.

-Még mindig azon kattogsz hogy azt hiszik hogy én csináltam?-kérdezte. Túl jól ismer ahhoz hogy lássa.

-Igen.

-Akkor ezt most fejezd be!-szólt rám.

-Elmondom neki!-mondtam.

-Mi? Minek?-kérdezte.

-Mert nagyon szar érzés látni, hogy olyan miatt veszekszik állandóan veled amit nem is te követtél el. Engem kellene hibáztatnia nem téged!

-Ne foglalkozz vele! És ígérd meg hogy nem mondod el neki!-nézett a szemembe.

-De miért?

-Mert tudom ha veled veszekedne akkor te összetörnél. Én meg kibírom. Szóval megígéred?-kérdezte.

-Nem.-adtam az őszinte választ.

-Kérlek, ígérd meg!-nézett rám.

-De..

-Nincs de! Gyerünk!

-Rendben.-mondtam ki amire kért.

Adott egy puszit majd bement a fürdőbe. Én addig kihasználtam az alkalmat és megkerestem Zaynt. Igen 
tudom mit ígértem az előbb, de én nem bírom már hogy folyton marakodnak egymással.

-Zayn?-kopogtam be a szobájába.

-Gyere!-szólt ki kedvesen. 

Bementem. Szerencsére Perrie már elment így csak ketten voltunk.

-Mit szeretnél?-kérdezte kedvesen.

-A szívatásról van szó.-mondtam. Egyből lefagyott a mosoly a szájáról.

-Mi van vele?

-Nem Harry csinálta.-mondtam ki gyorsan.

-Akkor mégis ki?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Én-válaszoltam halkan.

-Na persze! Ugyan Dany. Tudom hogy csak védeni akarod őt.

-Nem. Nem védem. Ez az igazság.-néztem a szemébe.

Egy ideig csak csendben nézett a szemembe majd megszólalt.

-Ezt nem hiszem el. Te voltál?

Bólintottam egy aprót.

-És mégis ez mire volt jó Dany? Hm? Azt hittem hogy jól kijövünk meg minden erre te meg ezt csinálod-
hadonászott idegesen.

-Sajnálom.

-Van is mit. Nem értem minek kellett ezt csinálnod. Barátok nem csinálnak ilyet egymással.

-Nem is neked szántam-mondtam.

Francba már megint előbb járt a szám mint hogy gondolkodtam volna!

-Akkor mégis kinek?-kérdőn méregetett.

-Senkinek.

-Na persze. Áruld el Dany!-szólt rám.

-Perrienek-suttogtam és reméltem hogy nem hallotta meg.

-Mi van? Miért akartál vele ilyet csinálni?

-Úgy sem hinnéd el.-motyogtam halkan.

-Mit ártott egyáltalán ő neked mikor olyan kedves mindenkivel, hm?-Ja persze csak nem velem.

-Állandóan bunkózik velem. Pedig én nem tettem ellene semmit.

-Ezt nem hiszem el. Ő nem ilyen.-állította.

-Pont erről beszéltem. Tudtam hogy úgysem hiszel nekem ezért sem akartam elmondani.

-Nem érdekel. Ja és csak hogy tudd nagyot csalódtam benned!

-Zayn..-néztem rá könyörögve.

-Jobb ha most mész-nyitott nekem ajtót. Majd rögtön be is csapta utánam.

-Mi volt ez a nagy csattanás?-jött ki Harry a fürdőből miközben egy törülközővel törölgette a haját.

-Zayn utál.-mondtam.

-Mi? Elmondtad neki?-kérdezte.

Bólintottam.

-Ezt nem hiszem el. Mondtam hogy ne mond el neki.

-Utál-ismételtem meg könnyes szemekkel.

-Jaj kicsim..Gyere ide-tárta szét a karjait majd szorosan magához ölelt. Arcomat a mellkasába fúrtam és úgy sírtam.

***

Másnap reggel boldogabban keltem fel. Ugyanis tegnap este anyáéktól kaptam egy telefon hívást és elmondták hogy ma meglátogatnak aminek nagyon örülök mert már szörnyen hiányoznak. És ha minden igaz akkor a gépük fél háromkor száll le. Most pedig fél kettő van.

Átöltöztem. Egy fehér ujjatlant és egy farmer sortot vettem fel. Kiválasztottam néhány kiegészítőt egy fehér karkötőt, szívecskés fülbevalót és egy masnis gyűrűt. Belebújtam még az egyik kedvenc sarumba is. A körmömet kifestettem fehér körömlakkal.



Mire elkészültem már háromnegyed kettő volt így Harryvel el is indultunk a reptérre. Az út alatt végig aggódott.

-Nagyon kell tartanom a szüleidtől?-kérdezte vezetés közben.

-Hát anya szerintem egyből megkedvel majd.

-És az apukád? Ő hogy viselkedett mondjuk az eddigi barátaiddal?

-Hát..Nem nagyon kedvelte őket.

-Szuper!-ironizált.

-Nyugi már! Téged tuti hogy kedvelni fog.-mosolyogtam rá biztatólag majd kiszálltunk az autóból ugyanis megérkeztünk. Harry mellém sétált majd kézen fogva besétáltunk a váróba. Rengeteg ember rohangált. Páran majdnem fel is löktek.

Úgy negyed óra várakozás után. Kezdtek fogyni az emberek. De nem tartott sokáig mert megjelentek a paparizzik. Így elengedtem barátom kezét.

-Mi a baj?-kérdezte. Én csak a fotósok felé mutattam.

-Megláthatnak.

-Engem nem érdekel.-mosolygott rám.

-Tényleg?-kérdeztem.-Mert ha nem szeretnéd akkor nem kell nyilvánosságra hozni.

-De szeretném. Nem akarok titkolózni.-fogta meg újra és összekulcsolta az ujjainkat egymással.-Szeretlek és tudja meg a világ hogy van egy ilyen csodás barátnőm.

-Szeretlek-mosolyogtam rá meghatottan. Nyomott egy puszit a homlokomra és magához ölelt. A fényképezőképek csak úgy kattogtak. Szinte biztos vagyok benne hogy holnap mi leszünk majd a címlapsztori.

-Kicsim?-hallottam meg hátam mögül az ismerős hangot. Megfordultam majd rögtön a karjaiba is vettettem magam.

-Anya! Apa!-öleltem meg a szüleimet. Rettentően hiányoztak már. És most hogy végre itt vannak és megölelhetem őket fantasztikus érzés. A boldogságtól könnyek gyűltek a szemembe ugyanúgy ahogy anyának is. És szerintem apának sem kellett sok ahhoz hogy ővele is ez legyen.-Nagyon hiányoztatok!

-Te is nekünk Dany!-nyomott egy puszit a fejem tetejére apu.

-Anyu, apu hadd mutassam be a barátomat.-húzódtam el tőlük miután kiölelgettük egymást és megfogtam Harry kezét.

-Jó napot, Harry Styles vagyok.-mutatkozott be udvariasan.

-Szia Mary Parks-ölelte meg anyukám.-De nyugodtan tegezz!-mosolygott rá kedvesen.

-Rendben.

Majd apa is bemutatkozott bár ő kevésbé kedvesen.

-Ryan Parks. De ha megtudom hogy összetöröd a lányom szívét akkor nagyon megbánod.

Harry nyelt egyet. Szegényt úgy megsajnáltam.

-Apa!-szóltam rá.-Légy szíves. Harry nem olyan.

-Annál a Dylan gyereknél is azt mondtad.

-Vele nem is jártam és őt teljesen félre ismertem. Harry teljesen más.-mondtam. Kicsit meg is haragudtam apára azért hogy még csak nem is ismeri Harryt mégis így viselkedik vele.

-Öö..azt hiszem jobb ha megyünk. A többiek már biztos várnak. Meg már a vendégek is biztos megérkeztek.-szólalt meg Harry.

-Vendégek?-kérdezett vissza anya. Azt hiszem ezt elfelejtettem megemlíteni nekik.

-Igen. Eleanor szervezett egy kerti partit az érkezésetek alkalmából. De nyugi nem leszünk sokan csak néhány barát.-válaszoltam.

***

Mire haza értünk már mindenki ott volt akit meghívtunk sajnálatos módon Perriet is meghívták. A legrosszabb hogy róla mindig eszembe jut hogy Zayn utál.

-Alison minden rendben?-kérdezte anya.

-Persze.-festettem egy mosolyt az arcomra. Majd besétáltunk a házba Harry segített behozni a csomagokat apának. Egyből az emeletre mentünk mivel a "buli" az udvaron volt így senkivel sem futottunk össze.

-És hol fogunk aludni?-kérdezte anya.

-Az én szobámban.-válaszoltam.

-És akkor te hol alszol?-kérdezte.

-Harrynél.-válaszoltam kissé félve.

-Na még az kéne. Ebbe én nem egyezem bele.-mondta apu. Ezt nem hiszem el. Amúgy apu nem ilyen igazából. Tök laza és jó fej. El lehet vele hülyéskedni is ha úgy van. Viszont ha fiú van a közelemben vagy barátom van akkor mindig játssza a védelmező apa szerepét. Amivel nekem semmi bajom sincs mert tudom hogy csak azért teszi mert szeret. De néha akkor is sok.

-Akkor mégis hol aludjak?-kérdeztem mintha ő megtudná mondani.

-Majd alszol az én szobámban én pedig a kanapén.-ajánlotta Harry.

Tiltakozni akartam de úgyis tudtam hogy nem érnék el vele semmit így inkább csöndben maradtam. Anyuék lepakoltak a szobámban majd mind lementünk a kertbe. Eleanor ahogy meglátott minket odajött és üdvözölte a szüleimet.

-Mary, Ryan de jó titeket újra látni.-mosolygott majd ő is megölelgette őket. Később a fiúkat és Danielle-t is bemutattuk nekik. Mind aranyosak voltak és tisztelettudóak anyáékkal. De azért a bohóckodást sem hanyagolták. Sokat nevettünk rajtuk, még apuék is.

-Kicsim megyek megnézem Davidet.-nézett rám Harry. Bólintottam ő pedig nyomott egy puszit a homlokomra majd elment. Igen a múltkori medencésé óta jóban lettek.

Pár órával később épp apával beszélgettünk a hintaágyban ülve. Harry pedig valahol anyával és Eleanorral beszélt legalábbis utoljára együtt láttam őket.

-Mért voltál olyan Harryvel a reptéren?-kérdeztem rá.

-Mert nem nagyon bíztam benne. De amikor láttam hogy mennyire jól meg vagytok együtt. Rájöttem hogy ő tényleg másmilyen. Látszik rajta hogy tényleg szeret téged.-mosolygott.

-Én is nagyon szeretem.-mondtam.

-Tudom kicsim. Remélem sokáig együtt maradtok-mosolygott és megölelt.

-Én is apa, én is.-mondtam. Egy ideig még így üldögéltünk és beszélgettünk. Volt is mit. Elmeséltem neki szinte mindent ami azóta történt hogy eljöttem otthonról. Jó azért néhány dolgot szándékosan kihagytam. De a főeseményeket például hogy hogyan jöttünk össze Harryvel meg ilyenek azokról mindent elmondtam. Miután mindent megvitattunk visszamentünk a Harryékhez. Anya, El és Dan egy kicsit távolabb beszélgettek. Harry pedig a Louval és Jareddel beszélt.

-Sziasztok-köszöntem oda nekik.-Szia Jared-mosolyogtam rá. Ekkor felénk fordul mosolyogva de amint meglátta apát lefagyott az arcáról a mosoly. És csak bámulták egymást. Kérdőn néztem Harryre ő csak megrántotta a vállát.

-Jared?-kérdezte apu és mintha könnyes(?) lett volna a szeme.

-Apa?-kérdezte hitetlenkedve Jared.

Na hogy tetszett? :) Két komi után jön a kövi! :))

4 megjegyzés:

  1. Huhú... jön egy kis családi dráma!! :D Őszintén szólva nagyon kíváncsi vagyok mit hozol ki ebből! Remélem hamar lesz kövi rész!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)) Megpróbálok sietni vele :)) Remélem nálad is hamarosan lesz új, mert már nagyon várom!! :DD <3

      Törlés
  2. Szia!:) Először is: itt abbahagyni?! Ez már bűncselekmény. De tényleg.:D Nagyon érdekel, hogy mi lesz ez a Jared-es dolog! Azt hiszem számíthatunk egy jó kis családi drámára:) Nagyon várom a fejleményeket!
    Zayn ne máááár! Ne haragudj Dany-re... Amúgy kérdezd meg Niall-t ő is hallotta, hogy Perrie bunkó volt Dany-vel! Mondjuk ebben az egészben az volt a jó, hogy Harry az ölében vígasztalta Dany-t:) Az valami irtó édes volt:)
    Várom a kövit, puszik <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Igen muszáj volt.:P Igen Harry mindig nagyon édes :DD Sietek :)) Puszi<3

      Törlés